Keressük a budapesti örökséget közösen! – Csatlakozz a KÖME programjához

Elsősorban olyan fiatalokat, mű- és -emlékértőket, tudatos járókelőket, városolvasókat, gangtársnőket és urbanistákat keresünk, akik szívesen gondolkodnak és nyilvánítanak véleményt a Főváros öröksége kapcsán, ezt szívesen megosztanák másokkal is, és érdekli őket az adott örökség kezelőivel való párbeszéd lehetősége is.

Tovább

Részt vettünk a Fiatal Műemlékvédők Fórumán

Első alkalommal került megrendezésre a Fiatal Műemlékvédők Fóruma Győrben. Az ICOMOS által támogatott rendezvény célja, hogy összegyűjtse és egy párbeszédet alakítson ki a fiatal műemlékvédőkkel, országszerte. Erre indult ez a kezdeményezés, mely a járványhelyzet miatt már szerveződik egy ideje, de végre 2021. augusztus 26-27-én sikerült megvalósítani.
A két napos rendezvénysorozaton részt vett a KÖME egyik tagja, Pálóczi Réka, az ő beszámolóját olvashatjátok most.

Tovább

Mi dolgunk a budapesti világörökséggel? – Beszámoló

A Budapestre látogatók nagy része tud róla, hogy a város egy része világörökségi terület, de ez a tény csak keveseknél játszik szerepet abban, hogy a magyar fővárost választják úti célul. Többek között ez derült ki a Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete (KÖME) nem reprezentatív, 90 fő megkérdezésével készített kísérleti felméréséből. A kérdőívezés egy workshop keretében zajlott, melyet Prof. John Veverka (USA) örökséginterpretációs szakember vezetett 2015. június 13-14.-én. A KÖME által szervezett nyitott műhelymunkán kulturális és/vagy természeti örökséggel foglalkozó szakemberek és diákok vettek részt. A közösen összeállított kérdőívvel azt akartuk tesztelni, hogyan és milyen hatékonysággal mérhetők a budapesti világörökségi terület látogatóinak meglévő ismeretei, motivációi, vélekedései.

Tovább