Delegypercesek

Délegypercesek

Kulturális közösségfejlesztési munka, amelyet a KÖME egyik tagja egy építésszel és egy dramaturggal közösen indított el Délegyházán 2012-ben. A projekt eredményeként máig használható az a köztéri játék, amely Délegyháza „kincseihez” vezeti a helyieket és az ide látogatókat.

A Budapesttől alig fél órányi vonatozásra található település országos vagy még nagyobb ismertségét két dolognak köszönhetően szerezte. Egyrészt itt nyílt a második magyar sóderbánya Közép-Európa legnagyobb osztályozójával, amelynek óriási kavicsrakásait a helyi nyelv csak piramisoknak hívta. Másrészt a bányászat által hátrahagyott fantasztikus tórendszer a hetvenes évek óta a magyar naturista közösséghez köthető. A „nudinak” a hippi mozgaloméval egybeeső virágzása idején, egy átlagos nyári hétvégén több mint tízezer, külföldiekkel tarkított tömeg fordult meg a környéken.

Mára a meztelenkedés népszerűsége is alábbhagyott, és a bányászati tevékenység is erősen megcsappant. Nem maradt más, csak a sok alulhasznosított tó. Mindenki a maga módján persze próbálja kiaknázni a kivételes adottságokat, de a falu fejlődése erősen lelassult, a magánérdekek előtérbe kerültek, a közös célok és koncepciók hiányoznak.

A problémák nyilvánvaló összetettsége és nagysága ellenére jól látszik, hogy összefogással, és egységes jövőképpel/jövőképekkel önerőből is nagyon sokat tudna tenni a lakosság a fellendülésért.

A Délegypercesek célja, hogy tudatosítsa a közös értékekkel való okosabb gazdálkodás fontosságát.

Egy ilyen kis méretű faluban fokozottan igaz, hogy bármilyen pozitív változásnak erős társadalmi együttműködésen kell alapulnia. Ehhez viszont egyrészt szükséges a közös történet, a hagyományok és a lehető legtöbb helyi érték ismerete, értelmezése, értékelése. Másrészt gondoskodni kell ennek a közös alapnak az ápolásáról és továbbadásáról is.

Ezért a projekt első szakaszában elkezdődött a helytörténeti anyagokban és a szájhagyomány útján fennmaradt emlékek összegyűjtése, több felületen (közösségi média, helyi újság) való megjelenítése, és a lakók közötti párbeszéd- és értelmező vita serkentése is.

A második szakaszban fejlesztésre került egy olyan kommunikációs mód, egy köztéri játék, amellyel a helyiek a saját történeteiken keresztül emlékezhetnek rá, hogy egy közösség összefogással mely területeken tud maradandó sikereket elérni, hogyan tudja az együttélést megkönnyíteni, a közös célokat előmozdítani. Egy frekventált helyszínre kikerült a falu részben fiktív kincses térképe, melyen kilenc helyszín lett bejelölve. Ezeken a helyeken egy-egy történetmesélő pad került elhelyezésre, amelyek a helyben gyűjtött emlékek segítségével vezetnek el Délegyháza kincséhez. Az utcabútorokat helyi lakatosok és építőmesterek készítették, a térkép és információs táblák megjelenésének alapját pedig délegyházi gyerekek rajzai nyújtották.

A harmadik ütemben a játék információs tábláinak QR kódos kiegészítésével okostelefonon elérhetővé váltak további történetek és érdekességek az egyes helyszínekről. Ezzel a technikával a tartalom későbbi bővítése is könnyebb lesz. Másrészt az eddig összegyűlt történetekből egy úgynevezett „sztoriatlaszt” adtunk ki. Ezt a körülbelül 60 oldalas, térképpel ellátott füzet nem csak a helybélieknek, hanem a turistáknak is szól, és célunk az is, hogy ezt a helyi általános iskolában is használják az órákon. Így már a gyerekek fiatalon megismernék szűkebb közösségük hagyományait, lakóhelyük történetét.

Projektcsapat:

Bővebb infó:

A munkában részt vevő tagok: