2

Jó a szövegem? – interpretív írás

A KÖME és az Interpret Europe közös tréningje

Mi a titka egy jó kiállításszövegnek, tablónak, audiovezetőnek?

A KÖME - Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete és az Interpret Europe 40 órás képzést dolgozott ki, amely gyakorlatorientáltan és rendkívül változatosan vezet végig a szövegalapú bemutatás módszertanán.

Sok múzeumi, örökségi illetve természetvédelemmel foglalkozó szakember ír rendszeresen interpretív szövegeket, de ezek sokszor nem érik el a céljukat, nem elég érthetőek és izgalmasak az olvasóik számára. Magyarországon ma  hiányoznak a szöveg alapú bemutatással foglalkozó képzések, pedig nagy szükség volna rájuk.

Hiánypótlónak tekinthető a KÖME 2019-ben indított tréningje, amelyet már három alkalommal szerveztünk meg, majdnem két tucatnyi résztvevő számára. Az Interpret Europe nemzetközi hálózat által elismert képzés gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy egy adott helyszín természeti és kulturális értékeihez kapcsolódó mondanivalónkat lényegretörően, izgalmasan, érthetően fogalmazzuk meg.

Mivel lesznek gazdagabbak a résztvevők a tréning után?

  • megtanulhatják, hogyan engedjék szabadjára a kreativitásukat írás közben
  • módszereket, trükköket próbálhatnak ki, amelyekkel felkelthetik és rabul ejthetik a közönség figyelmét
  • megismerhetik az izgalmas, ugyanakkor informatív szövegírás szabályait
  • néhány napot különleges természeti környezetben tölthetnek, és alaposabban is megismerhetik a hely értékeit
  • felkerülnek az Interpret Europe elismert szakembereinek listájára

A program az Interpret Europe nemzetközi hálózat által elismert tananyagot tartalmaz.

KORÁBBI RÉSZTVEVŐK VISSZAJELZÉSEIBŐL:
✅ „Igazi, gyakorlatba is átültethető ismereteket kaptunk, feladatokkal, visszajelzésekkel.”

✅Felkészült, gyakorlott előadóktól kaptunk képzést. Ez a fajta hozzáállás Magyarországon annyira friss, hogy magyar nyelvű szakirodalma sincs még. Pedig jó lenne!

✅Már “holnap” tudom alkalmazni a gyakorlatban. Például segít a fókuszt megtalálni, a mondanivalót megfogalmazni.

✅„Sok új szempontot hozott be a szövegírásomba. Az, hogy egy témát többféleképpen is fel kellett dolgozni, sokat segített ebben.”

✅„A többi résztvevő sokféle megoldását láthattam. Olyan szempontokat, gondolati irányokat hallhattam, ami nekem szinte eszembe sem jutna.”

Mi az interpretív írás?

Kiállításokban és egyéb bemutatási formáknál alkalmazott írástechnika, amely tudatosan összhangra törekszik a szöveg mondanivalójával és céljával, az alkalmazott médium és környezete sajátosságaival, valamint a közönség befogadásának jellemzőivel. Olyan szöveg, amely nemcsak informálni akar, hanem rendezett formában a közönsége számára fontos és érdekes üzeneteket vagy akár kérdéseket megfogalmazni, valamint az érzéseket és a képzeletet is megragadni. Ez egyszerre tudatos, fókuszált, ugyanakkor igazán kreatív feladat, hiszen minden helyzet más és más.

90707501 2746764535418664 503050703128756224 N 90630435 2746767685418349 8286334348962037760 N 90582980 2746767762085008 8001342326611902464 N 90562904 2746765312085253 3211827331937075200 N 90558160 2746767395418378 2579939262174593024 N 90547700 2746764678751983 793874749900980224 N 90528972 2746767068751744 4662944683578621952 N 90520294 2746765235418594 7134669298382929920 N 90235946 2746765222085262 6487088156855238656 N 1632911380779 Img 20210927 125517 Img 20210928 095254 Img 20210928 153200

A munkában részt vevő tagok:

Kapcsolódó tartalmak